Megérte jobbra váltani? (féléves vázlatos mérleg)

2016. június 5-én reggel "Győztek" címmel jelent meg itt az utolsó bejegyzés. Akkor, amikor még senki nem tudhatta biztosan, hogy melyik csapat és melyik polgármester-jelölt lesz a befutó.

Az előrejelzés, a tippelés, a választási kampány során felsorakoztatott érvelések kivétel nélkül mind ennek az oldalnak a szerkesztőit igazolták- ez utólag kétségeket kizárva megállapítható.

Hosszas, de indokolt hallgatás után, "türelem rózsát terem" alapon mi, akik ébredésre próbáltuk ösztönözni Székelyudvarhely megfáradt, beletörődött, közönyre hajlamos polgárait, akik a "Válts jobbra" szlogen mellett kampányoltunk a hajrá vége felé és közben is , elérkezettnek látjuk a pillanatot, hogy újra megszólaljunk. Talán egy szűk fél esztendő elteltével a választásokon bezsebelt győzelmet követően már nem túl korai mérlegelni, elemezni, hogy volt-e értelme a jobbra váltásnak, vagy minden változatlan maradt...

A teljesség igénye nélkül szemelgessünk a nyár óta történt események között és ezek alapján mindenki számára egyértelműen levonható egy következtetés, hogy megérte-e jobbra váltani, vagy jobb lett volna, ha minden marad a régi mederben:

- Elfogultság nélkül megállapítható, hogy az újonnan választott Gálfi Árpád nem csak hírből ismeri a Hivatal épületét, hanem reggeltől (gyakran) késő estig dolgozik a csapatával

- Elfogultság nélkül megállapítható, hogy az új városvezetés elsődleges intézkedései már valóban érezhetőek a lakossági ügyintézések során is és... nem csak ott.

- Közvetlenül a választásokat követően "szokatlan módon" az új polgármester asztalhoz ült a megyei vezetőséggel.

- a vállalt pereknek és kitartásnak is eredményes vége lett.

- Nem sokkal a választásokat követően egy ünnepélyes állófogadáson jelentették be Magyarországról érkező képviselők, hogy támogatják a Gimi és Refi épületeinek felújítását.

- az sem elhanyagolható, ahogyan, amilyen mértékben a város sportéletét szívügyének tekinti a városvezetés. Közismert, elismert sportemberek vállalták, hogy Székelyudvarhely sportnagykövetei lesznek. Sőt!

- A kerékpárosokra is jobban figyelnek.

- Nem túlzás azt állítani, hogy valóban szorgalmasabb munka folyik a városházán és környékén, mint az előző években.

- Szem,- és fültanúi lehetünk nem csak kampányban ígért, hanem megvalósított kommunikációnak a városvezetés és a lakosság között. Itt egy utcagyűlés, ott egy fórum... És jól van ez így, ha így is folytatják...

- Debrecen városvezetése is szívesebben segítené ezután Székelyudvarhely fejlődését, mint az elmúlt pár évben.

- Nagyobb odafigyelésben részesül az oktatás és a kutatómunka.

- Hosszas és fárasztó munka után sikerült lezárni a Városháza működésének átvilágítását, feltárni a hiányosságokat és elkezdeni pótolni, átszervezni mindazt, ami korrekcióra szorul.

- Hallani lehet végre eredményes intézkedésekről a tisztaságot illetően, szociális segélyek osztásának terén, 

- Eddig ritkán tapasztalható együttműködési szándékáról tesz tanúbizonyságot a jelenlegi városvezetés a régió többi település,- és városvezetőivel, politikai, ideológiai hovatartozástól függetlenül.

- Nem csak ígérték, hanem ígéretük szerint teszik is a dolgukat és forrásokat keresnek, pályázatok anyagainak sokaságát készítik elő ahhoz, hogy szebb, élhetőbb, fejlődő város rangjára emelhessék vissza Székelyudvarhelyt a helyiek és ide látogatók tudatában is.

- Adók csökkennek, folyamatos kommunikáció és egyeztetés zajlik a városvezetés és a vállalkozók képviselői között, a lakosság véleménye számít, emberszámba veszik a Városházára érkező polgárokat, akik ügyeiket szeretnék intézni, emberarcúbb, életszerűbb minden, ami jelenleg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalában tapasztalható, a Polgármester és a képviselők is sokkal intenzívebben dolgoznak, mint az előző két ciklusban.

- Ami a legutóbbi és egyben fantasztikus eseményként szintén elkönyvelhető: Városunk a magyar Fővárost tudhatja testvértelepülésének, amivel nem sok kisváros büszkélkedhet a nagyvilágban:

mutogatos.jpg

Távolról sem állítható, de normális ember által el sem várható ennyi idő után, hogy mindössze fél év alatt minden probléma megoldódjon. Rengeteg a tennivaló. nagyon sok területen ésszerűsíteni, korszerűsíteni, fejleszteni kell mindazt, amit az elődök elhanyagoltak, vagy teljesen figyelmen kívül hagytak.

Egy dolog bizonyos: a jelenlegi városvezetés, ha nem veszít eddigi lendületéből, valóban kampányban tett ígéreteihez hűen, lüktetést, dinamizmust, újszerűséget képes vinni a város életébe.

Hajrá Székelyudvarhely! Csak így tovább! Vagy... még keményebben!