Nyílt levél Bunta keresztény értékeket valló Leventéhez, vagy Zoltánhoz

Olvassuk itt, hogy Bunta Levente Zoltán polgármesterünk megszólalt az Őt ért vádak nyilvánosságra kerülését követően. Na végre!- gondoljuk...és tovább olvasunk, hiszen ahogyan már a címben fogalmaz a polgármester úr, mi, ébredő székelyudvarhelyiek sem szeretnénk semmiképpen megengedni, hogy "elromoljon a közhangulat Székelyudvarhelyen". Bunta Levente Zoltán hivatalosan, ugyanakkor emberileg szól hozzánk. És mi figyelünk, hallgatunk, csupa fül vagyunk... Inkább a hivatalos mondanivalójára lennénk kíváncsiak, miközben nem tagadjuk, hogy az "emberileg" is érdekel.

Közben beékelnénk egy fényképet, hogy maradjunk is ébren az altatónak szánt szöveg figyelése közepette és egyetlen percig se felejtsük el, hogy Bunta Levente Zoltán 1000%-ig azonosult azokkal, akiktől most elhatárolódna, mert már ők is (RMDSZ a még szunyálók kedvéért) borzasztóan alkalmatlannak tartják arra a pozícióra, amelyre az elhatárolódott Bunta Levente Zoltán (önjelölt harcosként, foggal-körömmel ragaszkodva a hatalomhoz) ismét pályázik. Most már támogató tanácsosok, egységet ígérő csapat nélkül... Buntának mindegy... csak ő legyen a polgármester. Még akkor is, ha már csak egyedül marad a városban. Vagy Borbollyal...

inkubatorhaz-sajtaj-tc-11-_b.jpg

Buntában nyoma veszett még annak a kevés jóérzésnek is, amivel feltételezhető, hogy rendelkezett, amikor Udvarhelyre jött városvezetőként. Most szidja azt a csapatot, amelyik nyolc hosszú éven át segítette a semmit tevésben. Azt a csapatot, amelyik most azzal kampányol ostoba módon saját maga ellen, hogy változásra van szükség, fel sem fogva, hogy a változás az ők lecserélésüket szorgalmazza, hiszen ők vezették mai állapotaiba a várost úgy, hogy közben senki nem tartott fegyvert a fejükhöz, hogy miként szavazzanak.

Szóval, maradjunk abban, hogy Bunta és az RMDSZ ugyanaz a csapat és figyeljünk jobban a polgármester lélekhez szóló, hivatalosan emberi felhívására:

Bunta Levente Zoltán szerint törvénybe ütköző cselekedet, ha egy médiában megjelenő, hiteles iratokat sorra bemutató irathalmaz alapján kérdez bárki is bármit tőle. Mert nem vádoltunk senkit, Buntát sem, csak kérdeztünk. Azt kérdeztük, hogy:

1. Igaz-e, hogy a telkét, a felépített házával együtt, úgy vásárolta meg, hogy a telekre kötöttek adás-vételi szerződést és a házra nem? Pótkérdés: Miért?

2. Igaz-e, hogy a ház a Bunta nevére telekkönyvezett telken állt tovább és Bunta benne lakott?

3. Igaz-e, hogy a telekkönyvről eltüntették egy nyilatkozat alapján az épületet bontási,- vagy egyéb szükséges engedélyek nélkül?

4. Igaz-e, hogy a későbbiekben Bunta a létező házára építési engedélyt adott ki saját magának, mintha csak akkor kezdődött volna az építkezés?

5. Igaz-e, hogy a több éve felépített házat, mint új épületet így már "hivatalosan" is be lehetett jegyeztetni a telekkönyvbe és a ház a rajzon ugyanolyan méretekkel és ugyanolyan formában került fel a térképre, mint az azelőtti , soha le nem bontott ház..? 

6. Igaz-e, hogy erre a sok-sok törvénytelenséget tartalmazó, -bevalljuk- eléggé agyafúrt, székelyes manőverre azért kellett sort keríteni, hogy Bunta esetleges ellenőrzésekor soha ne derülhessen ki papírokból, hogy a házát B:A ingatlanügynöktől kapta, akivel egyéb közös üzleti érdekeltségei vannak?

7. Igaz-e, hogy Bunta Levente soha nem íratta sem a telket , sem a házat egyetlen cégére sem és hazudott, amikor azt nyilatkozta a TV-ben, hogy a cégének tulajdona az ingatlan, hogy így 10-szeres adóval még többel hozzájárulhasson a városi költségvetéshez?

8. Igaz-e, hogy most Bunta Levente fél, hogy valaki hivatalosan feljelenti, mert a hivatalos szerveket sokkal nehezebb elaltatnia a békességre való felhívásával...

9. Igaz-e, hogy Bunta Levente szerint is kimeríti ez a története a törvények igen sok paragrafusát?

Pótkérdés: Tudja-e Bunta, hogy melyek ezek a paragrafusok, vagy segítsünk neki?

10. Igaz-e, hogy ezek után Bunta Levente Zoltán nem nézi hülyének az udvarhelyieket és nem gondolja komolyan, hogy még valaha is polgármestere lehet Székelyudvarhelynek, vagy bármelyik tanyavilágnak itt a Föld nevű sárgolyón?

Mivel minden kérdésünkre egy normális ember tudja a választ és a válasz minden esetben IGEN és mivel feltételezzük, hogy Bunta Levente Zoltán normális ember, kérjük tisztelettel, hogy viselkedjen normális emberekhez méltó módon...

Bunta Levente a következőkkel zárja felhívását:

"Járjunk tehát nyitott szemmel, hallgassunk meg mindenkit, aztán mérlegeljünk józanul, ésszerűen. A demokrácia egy korántsem tökéletes intézményrendszer, de éljünk szavazati jogunkkal, mert csak az kérhet számon utólag, aki tevőlegesen hozzájárult ehhez." 

Ígérjük, hogy nagyon komolyan vesszük a polgármester tanácsait, ami a nyitott szemre, a mérlegelésre, a szavazati jogra és a SZÁMONKÉRÉSRE vonatkozik.