Győztek!

Mindenképpen nyertesek!

Győztek, mert sikerült a kampány során mindvégig a leghiggadtabb, legemberibb, legőszintébb kommunikációt folytatniuk, semmilyen takargatni valójuk nem volt, így nem kellett mentegetőzniük sem.

2.JPG

Győztek, mert nem abból kovácsolták tőkéjüket, hogy másoknak fekete pontokat osztogattak és nem abból, hogy ellenjelöltjeik táboráról készítettek hamisított, torzítva összevágott videó felvételeket, hanem saját korlátolt lehetőségeik szerint próbálták megszólítani a székelyudvarhelyieket.

Győztek, mert olyan csapattal sikerült versenypályára lépniük, amilyenre szavazni eddig, az elmúlt 26 évben még soha nem volt lehetősége ennek a városnak.

Győztek ellenfeleik hamis vádjaival szemben, mert mindvégig bizonyították és továbbra is tudják bizonyítani, hogy semmilyen "rettegett" háttértámogatójuk nincs, nem a hatalomért fogtak össze és nem külső irányítás alatt, hanem egyetlen erő és szenvedély motiválja őket. Szeretik a városukat! Szenvedélyük Székelyudvarhely!

Győztek, mert mindvégig kitartottak erkölcsi normáik mellett és nem kellett cselekhez, cselszövésekhez folyamodniuk, hogy elnyerjék a többség tetszését.

Mindenképpen nyertesei ennek az időszaknak, mert a csapatmunka összekovácsolta őket és kiváló baráti kapcsolatok épültek a csapatmunka során társaságukban.

Győztek, mert általuk véget vethetünk a középszerűségnek és egy új fejezet indulhat el városunk történelmében.

Köszönjük, Székelyudvarhely!